Hoztam pár hangulatképet az idei Karácsonyunkról. Azt hiszem, annak ellenére hogy anya műtétjére készültünk már ekkor, és elég sok idegeskedés volt a hétköznapokban, igazán jól sikerült az ünnep. Idén sikerült egy nagyon dundi fát választanom, alig tudtuk betuszkolni Karival a kocsiba. Arany és natúr díszekkel raktam tele, az alsó ágakat levágtuk és így vázákba is került a kis fenyőből, nagyon hangulatos volt a lakás. Az ajándékokat sikerült most végre viszonylag korán beszereznem, esténként munka után csomagoltam, így 24.-én már ezzel sem kellett vacakolni. Jövőre is próbálom ehhez tartani majd magam, sokkal nyugisabb volt így a készülődésünk. A menüt tekintve sem estünk túlzásokba, az apró sütiket már jó pár nappal előre elkészítettük, Szenteste pedig csak gesztenyepürét csináltunk desszertnek, ami gyorsan megvan és praktikus is! Egyféle menüt főztünk minden napra, így nem vállaltuk túl magunkat, és nem kellett egész nap a konyhában dekkolni. Tesómék is hazajöttek az ünnepre, így együtt volt pár napig az egész család, én pedig az ünnepek között nem dolgoztam, jól esett kicsit pihengetni a családdal. 24.-én reggelre megérkezett hozzánk, Szekszárdra is, a hó! Már nagyon rég nem volt ilyen, hogy fehér Karácsonynak örülhettünk volna! 25.-én Bátaszéken ünnepeltünk anyósommal és sógornőmékkel, ott is megvolt az ajándékozás, a kaja-kóma és a sok beszélgetés. Nagyon jól éreztem magam! A szilvesztert is itthon töltöttük, ahogy azt többnyire tenni szoktuk. Idén valahogy egyáltalán nem telepedett rám az ilyenkor szokásos rosszkedvem és szomorúság. Nagyon nyugis, nagyon klassz volt, teljesen úgy éltük meg mint egy átlagos hétköznapot. Csináltam egy szuper hidegtálat, franciasaláta ágyon tormakrémes sonkatekercseket, kaszinótojásokat. Éjfélkor közösen megittuk a pezsgőt a családdal, és még Bono sem rettegett annyira mint az előző években.. Valahogy most minden gördülékenyebben ment. Nem bánom kifejezetten hogy magunk mögött hagytuk 2016-ot, volt sok nehézség azért a boldog percek mellé, remélem hogy 2017 majd sok szépet és jót tartogat nekünk, és persze nektek is, kedves olvasóim!

karacsony2016