Az LFP! mostani fordulójában én voltam a témaadó! 🙂 Hát igen, eljött ez a pillanat is, nagyon köszönöm még egyszer Bellának hogy a csoport tagja lehetek és veletek együtt alkothatok csajok! Témánknak én a Nagyvárosokat választottam. Úgy gondoltam ez eléggé szabad kezet enged, igazán sokfelé elkalandozhatunk az alkotás során, hiszen választhatjuk a nagyvárosi élet elemeit, vagy akár egy konkrét várost is, inspirációnak. Azt hiszem nem lesz meglepő, hogy az én választásom Párizsra esett! Aki olvassa a blogot, biztosan tudja hogy imádom Franciaországot, a francia embereket, és személyes kötődésünk is van, hiszen apukám sokáig tagja volt a Szekszárd-Bezons baráti társaságnak, ezáltal sok franciával ismerkedhettünk meg, több mindenkivel szoros barátságot is kötöttünk. Nagy vágyam egyszer eljutni Párizsba, addig is míg ez megvalósul, a körmeimre varázsoltam egy kis francia hangulatot!

IMG_8879

nagyvarosok1

IMG_8857

A mani úgy készült, hogy többféle lilás-rózsaszínes árnyalatú lakkot vittem fel szivacsra, majd felütögettem a körmeimre őket. Sajnos, sikerült egészen hasonló lakkokat választanom, a lila Cien pedig mindent elnyomott, így gyakorlatilag az átmenetből semmi sem látszik, kár volt bajlódni vele. Nos, erre az alapra nyomdáztam fehérrel mindenféle kis Párizst idéző mintákat, Eiffel tornyot, feliratokat. A végeredmény azért cuki és csajos lett, bár nem teljesen ilyen volt a terv a fejemben,de nem baj.

Nektek hogy tetszik? Szeretitek Párizst?

Felhasznált lakkok:
Moyra – No44.
Moyra – No13.
Cien – 12 Berry Passion
Jollie France – 02
Maybelline COLORAMA – 101
Rimmel – 703 White Hot Love

IMG_8936

Nézzétek meg a lányok nagyvárosos manikűrjeit is!