Alkotói válságban szenvedek, azt hiszem. Szeretnék a blogra minél sűrűbben tartalmakat tölteni, és lenne is miről írnom, de valahogy nem akar megszállni az ihlet, hiába várom. A január villám-gyorsasággal elreppent, aminek nagyon örültem, mert a december utáni téli hónapok mindig olyan szenvedősek nálam: szürkék, egyhangúak, rossz az idő és semmi sem történik, sokat szoktam nyavajogni is emiatt. Idén valahogyan másképp van, úgy éreztem nagyon gyorsan telt el az idő, és máris február közepét írunk. A tél is igen kegyes volt hozzánk eddig, mert a szokásossal ellentétben nálunk nem igazán volt nagy havazás, és még a fagyok is csak ritkán értek el minket, sőt, sokszor több órás napsütéseknek és 15 °C-oknak örülhettünk, amit ki is használtunk arra hogy kicsit kimozduljunk a reptérre vagy a természetbe. A kutyával is jó nagy sétákat teszünk, minden nap visszük egy kis egészségügyi mozgásra, labdázásra sokszor még a pulcsi sem kellett rákerüljön. A kertünkben elkezdtek felbukkanni az első tavaszi virágok, elsőként a hóvirág, de már dugják ki a fejüket a nárciszok és a krókuszok is, utóbbiak még elléggé le vannak maradva, de azért látszik hogy élnek! Számomra innentől már igazán jöhet a tavasz és a szép idő, fel vagyok készülve rá! Sikerült januárban Noémi barátnőmmel is találkoznom, jó pár órát töltöttünk el egy macaronos fehér forrócsoki társaságában beszélgetve. Nagyon jól feltöltenek ezek az élmények és mindig várom a következőt!

Egészségügyileg nem voltunk túlzottan a topon mostanában, én elkaptam egy hasmenéses-hányingeres betegséget, majd jött a megfázásos hullám, amit sikeresen át is passzoltam Karinak és anyának. Bonocinak a füle gyulladt be, most az utolsó köröket futjuk a kezelésében (gyógyszer+fülcsepp), úgy tűnik ez a kombináció végre hatásos és ő is rendben lesz. További kivizsgálásokra is kellett mennem egy régóta húzódó “ügyben”, endokrinológushoz, amitől nagyon féltem, de egyelőre csak egy vérvételt kellett elszenvedni. A fotókon látható az eredmény, és hogy milyen “jól” sikerült, kerek egy hétig a mélylila minden árnyalatában pompázott a karom, később aztán váltott sárgába, barnába majd zöldesbe. Kész színskálát vonolutattam fel. A jövő héten végre meglesznek az eredmények, amit feszülten várok, szeretnék már ezeknek a dolgoknak a végére érni. Apu fogfájással, Karim az ekcémával küzdött, szóval mindenkinek megvan a maga keresztje, de mindezek ellenére elmondhatom hogy jó hangulatúak maradtunk és sikeresen fittyet hánytunk a sok rosszra meg a pocsék esős napokra is, a vidámság sokat segít a nehéz helyzetekben (tapasztalat). Hogy jó dolgokról is írjak: Láthatjátok a képeken milyen finomságokat ettünk, főztünk, sütötttünk a csajokkal, és igyekszem magam tartani a rendszeres olvasáshoz, próbálom idén még több könyvbe beleásni magam mint 2015-ben,  bízom benne hogy sikerülni fog. Ismét elővettem a kreatív energiákat, amik olyan jó terápiás hatással vannak a lelkemre, így a Meska boltom gőzerővel fog üzemelni továbbra is, remélem hamarosan újabbnál újabb ékszerekkel. Rákaptam az otthoni/videóra tornázásra is. Egyelőre csak annyi a fejlemény hogy megállapítottam mennyire nehezen tudom koordinálni a testemet, de talán ha kitartó vagyok akkor jobb és jobb lesz a dolog hetek múlva, na meg azt sem bánnám ha kicsit nőne az állóképességem és tudnék fogyni valamennyit, amire nagy szükségem lenne.

januar2016b

És végezetül: ismét voltunk Mohácson a Busójáráson, ezúttal Karival kettesben! Nem egészen így terveztem az aznapi programot, de végül nagyon örültem hogy mégis elmentünk. Délelőtt szerettem volna kinézni, hogy a kézműves standokat picit meglátogassam, és igyekeztem elkerüli a tömeget.. természetesen az élet úgy hozta hogy ennek a szöges ellentéte valósult meg: sikerült a csúcs-időre, a program közepére berobbannunk délután. Parkolóhelyet találni olyan volt, mintha tűt keresnénk a szénakazalban, és rengeteg-rengeteg borzalmasan SOK ember volt. Sötétedett már, mire odaértünk, ezért csak pár képet készítettem, beszereztem az idei hűtőmágnest, lefotóztam a cukker busókat és futtában megnéztem az árusokat, ami igazi kihívás volt mert jobbról-balról, minden oldalról, folyamatosan sodort és löködött a tömeg. A tűzgyújtásnál annyian álltak a téren, hogy konkrétan felpréselődtem egy villanyoszlop oldalára és onnan fotóztam körbe, az égbe emelt fényképezőmmel. Borzasztóan sok ember volt, legközelebb biztos hogy élvezhetőbbre szervezem ezt a programot magunknak. Most Kari is hősiesen tűrte az egészet, biztos látta rajtam hogy mennyire szeretnék kimozdulni már valahová. Nagyon örültem neki hogy ilyen jól vezet, és hazafelé megmentett minket attól hogy még kb. 2 órát álljunk az irdatlan dugóban Mohácsról kifele menet. Sikerült egy kerülőutat találnuk és viszonylag gyorsan ráfordulni az 56-osra, onnan már “csak” azt kellett idegekkel kibírni hogy a sok tesze-tosza miatt kb. 50-el haladtunk egészen Szekszárdig. Mindenütt rendőrök irányították a forgalmat, de ennyi autó között ez  kb. “sz*rnak a pofon” kategória volt. Hála égnek sikeresen hazaértünk, és mindezek ellenére még mindig imádom a Busójárást, mert szuper móka, de ajánlom nektek hogy a kevésbé forgalmas időszakban menjetek!

Hát nagyjából így zajlott a január-február (eleje), igyekszem azért rendszeresen életjelekkel jönni nektek, hátha van még valaki aki szívesen olvassa ezt a kis zugot! Puszi nektek!