Hurrá, végre újabb családi őszölésről tudok mesélni nektek a blogon! Villám-tempóban kellett döntenünk mind a helyről, mind az utazási időpontról, mert az októberünk eléggé be volt táblázva már előre, és apával nem egyszerűen megyünk egyszerre szabadságra mindketten. Végül 4 napot néztünk ki, és Balatonfenyvesen foglaltam két teljesen önálló apartmant. Korábban azt írtam hogy különleges lesz az úticél, nos, nem Fenyvesre gondoltam, hanem Csisztapusztára. Igazából utóbbi település volt a vonzerő számunkra a melegvizes fürdőjével, amire apa bukkant rá véletlenül az interneten. Korábban még sosem hallottunk róla és nagyon szerettük volna kipróbálni, ezért próbáltam minél közelebbi szállást találni hozzá. Fonyód és Fenyves jött szóba, végül utóbbira voksoltunk. Csodás apartmanokban szálltunk meg, én Karival és a kiskutyával kettesben bitoroltam az egyik házat, míg anyáék a mamával a másik apartmanban laktak. Egymás mellett álltak a házikóink, elöl a kertben nagy medencével, szépséges óriási udvarral, saját parkolóval, banánfákkal a kertben, modern felszereléssel, padlófűtéssel. Különlegesség volt még hogy a mamit is magunkkal hoztuk. A múltkori – Zalakaros utáni – baleset után nem mertük egyedül hagyni vagy Bátaszékre vinni megint, ezért eljött velünk és nagyon pozitív csalódás volt. Jókedvű volt végig, élvezte a kirándulást, sőt geocachingelni is vittük, ráadásul ő találta meg az egyik dobozkát! Kicsit lassabban mentünk, kicsit kevesebbet láttunk, de így is nagyon jó volt, együtt volt a család, pihentünk, végülis ezért mentünk. Sokat sétálgattunk a kikötőben, elmentünk Balatonkeresztúrra, Fenyvesen pedig egy nagyon szép kis parkba és a vízműhöz is, ládázni.

fenyves2015_1

DSCF5217

Balatonfenyves egyébként nagyon csendes, békés kis település, főleg így szezonon kívül. Nagyon élvezetes volt számomra hogy szinte kihalt volt a legtöbb utca, sehol nem kellett nagy tömegbe botlani, tényleg pihenésre 100%-ban alkalmas volt. Fenyves felé Siófokon álltunk meg először vásárolni és ebédelni. Nagyon finomakat ettünk, de sajnos sikerült a gyomromat első nap annyira megterhelni, hogy estétől fogva 4 napon át sűrűn látogathattam a wc-t. Ilyen még sosem volt hogy beteg legyek egy “nyaraláson”, hát most ennek is eljött az ideje. Ennek ellenére mégis nagyon élveztem az egész kiruccanást, annyira pihentető volt, sehová sem rohantunk, teljesen lelazultam. A fürdőbe nem mertem elmenni, nehogy megfertőzzek valakit, ezt bánom egyedül, mert szerettem volna kipróbálni a Csisztapuszai termált. Amíg anyáék pancsoltak mi sokat kirándultunk Karival, mamival, Bonoval. Több helyről is megcsodáltuk a Balcsit, ami számomra még így viharosan, hűvös időben is lenyűgöző. Az egyik partszakaszon hatalmas volt az iszap, állítólag még a tv-ben is mutatták, tényleg inkább hasonlított pocsolyához, mint a jól megszokott Balatonunkhoz. Bono hatalmasakat futott a parton, végre senkit sem érdekeltek a kutyás tiltó-táblák, bárhol szaladgálhatott. Kicsit kellemetlen volt hogy időnként meg kellett szakítani a geocachingelést miattam, és hazaszaladni hogy mosdóba mehessek, de hősiesen végig-jártam a programokat, és a pihenés minden percét kiélveztem amennyire lehetett. Három ládát találtunk meg a kirándulás alatt, és a maminak nagyon megtetszett ez a móka, a végén már ő kérte hogy menjünk még keresgélni. Sikerült egy travelbugot is magunkkal hozni az egyik geoládából, hamarosan visszük is majd tovább!

fenyves2015_2

Anyáékkal közösen azért átmentünk Buzsák-Csisztapusztára, ebédeltünk egyet és megnéztük a környező parkot és a csipkés óriás tojásokat, amiket a jellegzetes buzsáki csipkemintával díszítettek. Nagyon szép ez a környék, de én a Balaton partján mindig találok valami új szépséget és felfedeznivalót! Éjszakánként nagyokat pihentünk a kis apartmanokban, a kertbe leszállt a sűrű köd és csak a lámpák fényei világítottak az úttestnél. Nappal viszont szerencsénk volt többnyire, mert kellemes napsütéses időben bóklászhattunk. Csak az utolsó napunkon szakadt az eső, akkor nem is csináltunk semmi különlegeset, otthon lustálkodtunk míg anyáék fürödtek, aztán elindultunk haza. Azt hiszem sokáig fogom még emlegetni ezt a közös nyaralást, mert most tényleg jól összejött a család, és olyan szuper ezeket az élményeket később újra meg újra feleleveníteni. Legközelebb az lenne még teljesebb ha a tesómékat is magunkkal hoznánk. Ki tudja, lehet hogy még ilyenre is sort kerítünk! Addig is nekem ez egy tökéletes októberi program volt, már várom a következőt! Remélem a képek árulkodnak a jó hangulatról és a sok látnivalóról!

fenyves2015_3

DSCF5385