Különleges pöttyös könyv akadt a kezembe, ami eleinte nem volt a kedvencem, de aztán egészen kezdtem megszeretni.

11374368_154923774855592_1593937994_n

Leírás: Kati mezítláb, bokáig érő rózsás-fodros szoknyában, szakadt háncsszatyorral a kezében érkezik új osztályába. A vidéki kislány az iskolaév kezdete után költözik Pestre, ismeretlen városba, idegen lakásba, új iskolába. Vajon hogyan fogadja az osztály? Az utolsó padba száműzött, sokat csúfolt cigánylány vadócnak, szétszórtnak és rendetlennek tűnik a gyerekek között, pedig otthon ő látja el a háztartást. Lassanként az is kiderül róla, hogy jószívű és segítőkész, így végül befogadja az osztály, és tanárai szeretetét is elnyeri. Halasi Mária kedves humorú, melegszívű regénye abban a korban íródott, amikor sokan úgy gondolták, hogy Kati gondjai hamarosan megoldódnak.

Vélemény: Eleinte nem voltam elragadtatva a történettől. Kati kifejezetten unszimpatikus figura volt, amikor beszélni kellett volna nem mondott semmit, ha pedig végre kinyitotta a száját folyton butaságokat hordott össze. Nagyon nehezen rázódtam bele abba a világba amiben az ő családja él, de a könyv felétől aztán határozottan kezdtem megkedvelni ezt a copfos kislányt, akiről kiderült hogy tényleg jószívű és segítőkész. (Hosszú és rögös út vezetett oda hogy ezt a környezete is belássa.) Szívesen olvastam volna tovább a közös iskolai kalandokról és az is talány maradt hogy mi lett a temetőben csellengő fiatalokkal, akikhez a cigány kislány hozzácsapódott. Azt sem tudtuk meg sajnos hogy Kati még találkozik-e vajon a Nagyhajúval, illetve hogy visszatér-e még a szülőfalujába, vagy örökre Pesten marad a család?!  Számomra kicsit más volt ez, mint a szokásos pöttyös könyvek, igaz hogy a téma is igen komoly és elgondolkodtató. Azért jó azt érezni hogy van ebben a világban kedvesség és szolidaritás, elfogadás és egyenlőség.