Hosszú ideje nem tudtam utazásról beszámolni itt a blogon, mert nem nagyon mentünk semerre, viszont készültünk egy viszonylag nagyobb családi megmozdulásra: a szüleimet, anyósomat és a kiskutyát vittük 5 napra Zalakarosra, pihenni. Elég esetlegesen szúrtam ki ezt a helyet, errefelé még nem voltunk, és jó ötletnek tűnt kicsit összeereszteni a családot, hadd ismerkedjenek és wellnesseljenek közben. Zalakaros ugyanis híres a thermál vizes fürdőjéről, amiben nem is volt hiba!

Ismét nagyon tuti apartmanházat sikerült választanom, a hosszas döcögés után édes volt megérkezni a szállásunkra. Tulajdonképpen egy kis szőlőhegyen volt a házikó, amiben csak mi laktunk, a teljes alsó szint a miénk volt két fürdővel, nagy nappalival, konyhával, három szobával. Kicsit meglepetten tapasztaltuk, hogy mire délután odaértünk annyira nagyon hideg lett, hogy éjszaka rendesen fáztunk és az apartmanban be kellett gyújtani május végén. Tudom, durván hangzik, és nem is vagyunk extra-fázósak, de valami hihetetlen lehülés jött, amire nem igazán voltunk ruhákkal felkészülve. Az apartman kertje, az udvar, a virágok nagyon szépen rendezettek voltak, hatalmas levendula-bokrokat, rózsákat ültettek mindenfelé, és Bono iszonyúan élvezte a szabad szaladgálást, még a mellettünk lévő lakatlan füves területre is át-átszökött portyázni. Az első nap még Szekszárdról indítottuk útnak a francia vendégünket Bezons-ba, a délután pedig a csomagolással, utazással, kipakolással nagyjából el is telt. Este megnéztünk még egyközeli éttermet is, a Szent Orbán borozót, ami csodás dombocskák és szőlőtőkék közt egy kedves kis pincészetből lett étteremmé alakítva. Kemencében sütik a húsokat, és minden nap másféle tematikus est volt, az érkezésünkkor éppen ingyenes borkóstolón vehettünk részt, fehér, vörös és rosé borokat kóstoltunk a vacsi mellé. Pénteken még visszatértünk a házi kemencés rétes napra is, amikor szintén sikerült degeszre enni magunkat vasaló alatt sült húsokkal, salátákkal, kézzel nyújtott isteni rétesekkel.

Az öt nap alatt nagyon sokat kirándultunk. Nekem most inkább erről szólt ez a kiruccanás, míg a többiek fürdőztek, mindig más-más felállásban mentünk megnézni a környék nevezetességeit. Nagyon rákészültem Kápolnapusztára, ami a bivalyrezervátumáról híres. Már Mórahalmon szerettem volna bivalyokat nézni anno, és nagyon csalódott voltam amikor nem mutatták magukat a lápos-iszapos területen sehol. Itt viszont egész más volt a látogatóhely és szerencsére bivalyból sem volt hiány! Apával, Karival és anyósommal végigsétáltuk a tanösvényt, ami nagyon szépen karbantartott, és először a fűben szaladgáló kis rágcsálókra lettünk csak figyelmesek. Kiderült, hogy a mező tele van ürgékkel, akik amolyan szimbiózisban élnek a bivalyokkal. Ők fellazítják a járataikkal a talajt, amin aztán könnyebb a bivalyoknak dagonyázni, és a fű is jobban megterem, tiszta haszon mindkét félnek! Később, a kilátóhoz érve végre megláttuk a bivalyokat is, akik hatalmas csordában vonultak ebédelni. Szerintem nagyon szép látvány volt, és közelebb érve láthattuk hogy mennyire óriásiak ezek az állatok. Szemtől szemben állni velük kifejezetten ijesztő és tekintélytparancsoló! Jót sétáltunk a friss levegőn, majd visszamentünk Zalakarosra a délutáni fürdős programra. Nekem nagyon bejött a fürdő egyébként, hatalmas, tágas, rengeteg medence van kicsiknek, nagyoknak, és sok szép zöld, füves placc. Körbesétáltam kicsit, megnéztük a bejáratnál a helyi kézműves piacot, vásároltunk pár apró emléket, és persze megmártóztunk a vízben. Én csak a langyosabb gyógymedencébe ültem be, ráadásul csak egyszer, ezért sokat nem tudok nyilatkozni a jótékony hatásáról, de ha tartósan és rendszeresen pancsol benne az ember akkor biztosan van neki! Szép napsütéses időnk lett ekkor már, így a fürdőben szerencsére senkinek nem kellett fáznia!

zalakaros1

Egy teljes napot rászántunk hogy megnézzük a híres Zala folyót, amit anya nagyon szeretett volna látni. Végül Zalavárnál kötöttünk ki, és útközben belebotlottunk a Kis-Balaton bemutatóházba, amit természetesen szintén megnéztünk magunknak. Szerintem nagyon érdekes volt, belül kis interaktív játékokkal, kitömött állatokkal, csónakos “szimulátorral”, és sokat lehetett olvasni a Kis-Balaton élővilágáról. Amit csak tudtunk kipróbáltunk. A víz sokféleségét láttató vízkiállítás, valamint a mikroszkopikus élőlények is helyet kaptak a termekben, és a Kis-Balatontól elválaszthatatlan író, Fekete István és a “Tüskevár” is sok-sok teremben felbukkant, ami nekem nagyon tetszett! A ház közelében áll még egy kis kápolna is, a Cirill-Metód emlékoszlop, és régészeti kutatások emlékei, szóval bőven tartogat a környék látnivalót. Kari és a kiskutyus kipróbálták a kápolna melletti labirintust is, majd Zalavárra ugrottunk át ebédelni. Ez egy igazán tartalmas nap volt! Arra végül nem sikerült rájönnünk hogy tényleg az igazi Zala folyót láttuk-e, vagy valami más kis csatornát, de abban a hitben élünk hogy valahol az út során mi bizony láttuk a Zalát.

Zalakaroshoz visszatérve, kicsit feltérképeztük azért a belvárost is, vadásztunk ládákat, kipróbáltuk a helyi cukrászdát és több szimpatikus kis étteremet. Nekem nagyon tetszett hogy nem volt még túl nagy tömeg, így sehol sem kellett sokat várni, tülekedni, idegesítő embereket kerülgetni. Nagyon nyugalmas kikapcsolódás volt. A szőlőhegyi dombokon autózva elugrottunk egy kis kilátóhoz, ahonnan nagyon szép látvány nyílt Zalakaros szőlőtőkéire. Amúgy is jellemző volt a napjainkra hogy egy csomó kilátót megmásztunk, a végén már izomláz volt a lábamban! A kilátó után apával, Karival és anyósommal elmentünk megnézni a Kányavári szigetet. Itt is geoládáztunk, és besétáltunk jó messzire a szigetre. Egy bácsi szerint a Zala folyó itt folyik bele a Kis-Balatonba, én maximálisan elhittem neki, és a hídról tényleg csodálatos látvány volt a torkolat! Ez a környék meseszép, nekem nagyon tetszett. Kifele menet helyi kézművesektől vásároltunk füge lekvárt és birsalma sajtokat, és mivel aznap nagyon meleg volt, alig vártuk hogy árnyékba húzódhassunk délutánra.

zalakaros2

Hirtelen ötlettől vezérelve egy estét rászántunk arra is hogy átugorjunk az igen közeli Nagykanizsára. Nekem nagyon rossz emlékeim voltak erről a városról. Még alsós kislányként általánosban utaztunk ide a német kórussal fellépni. Arra emlékszem hogy nagyon nem akartam menni, kb 3 óra volt az út, két osztálynyi gyereket és kékfestő szoknyát zsúfoltak be egyetlen buszra, és a hosszú és meleg utat majdnem minden kis pajtásom végig-hányta. A fellépés után kaptunk valami igen sz*r kaját, aztán haza indultunk. Félúton lerobbant a két buszból az egyik, ami azt eredményezte hogy az összes gyereket átzsúfolták egyetlen csotrogány buszra, aminek a megérkezéskor beragadt az ajtaja, így még plusz fél órát kellett ácsorognunk a székek között, mire kiengedtek minket. Hát… nos, ezt szerettem volna most felülírni.  Nem volt túlzottan nehéz dolgom, mert szerintem a múltbéli élményeknél már csak jobb lehetett bármi. Tetszett most a város, a szép épületek, csendes volt, csak néhány kocsmában kiabáltak foci drukkerek. Ettünk egy fagyit, megkerestünk egy ládát, és kicsit körbejártuk a parkokat, tereket. Nem mondom hogy túlzottan elájultam Kanizsától, de egy pár órás kirándulásnak megtette és jót beszélgettünk közben.

Utolsó nap fájó szívvel hagytuk el a szuper kis apartmant. Hazafelé új útvonalon mentünk, hogy útba tudjuk ejteni Balatonföldvárt egy ebéd és séta idejéig. Nagyon jó volt a vizet látni, finomakat ettünk, kicsit felfrissültünk a hazatérés előtt, Kari még egy kedves bácsinak is segített a parton halat fogni. Ugyanazt a halat kifogták kétszer, vicces volt!

zalakaros3

A szuper 5 napos kirándulásnak aztán sajnos nagyon rossz vége lett. A nagymamám Bátaszéken töltötte ezt a pár napot, amíg mi üdültünk, és este mentünk érte Karival hogy hazahozzuk Szekszárdra. A lépcsőn lefele menet aztán a mama rosszul lett, nem tudott a jobb oldalára ránehezedni, teljesen elgyengült, nem tudta formálni a szavakat. Borzasztóan megijedtünk, sosem történt még ilyen, én teljesen halálra váltam. Egyből ügyeletet és mentőt hívtunk, majd én a mentőben utaztam vele Szekszárdig. Szerencsére egy negyed óra – fél óra leforgása alatt rohamosan jobban lett. A sürgősségi osztályon aztán mindenféle vizsgálatot elvégeztek rajta, szív-vizsgálat, EKG, nyaki ultrahang, CT és még sorolhatnám. Borzalmas volt az az idő, kb. éjfélig, amíg nem tudtuk hogy mi van vele, mi történik, hogy van?! Szerencsére mindenféle eredménye jó lett, öt napig tartották kórházban, alaposan megvizsgálták töviről-hegyire a dolgot. Valószínűleg túlzottan felidegesítette magát, felment a vérnyomása, és ettől egy enyhébb, nagyon gyenge stroke-ot kapott. Borzasztóan örültünk amikor végre hazaengedték, és hogy megint jól van, és nincs semmi baj. Nagy kő esett le a szívemről! Nem ilyen zárást képzeltünk el ennek a zalakarosi útnak, de a lényeg hogy minden rendben van és nem történt nagyobb katasztrófa, és hálás vagyok nagyon a jó Istennek, hogy éppen mellette voltunk amikor ez történt, megakadályozva egy súlyosabb esést vagy balesetet. Sajnos ahogy idősödik fokozottan kell az ilyenekkel is számolnunk, de mivel annyira jól volt eddig mindig, engem maximálisan váratlanul ért ez a dolog. Köszönöm, ha gondoltok ránk és ha elolvastátok ezt a jó hosszú beszámolót! Remélem, a kirándulásos leírás és a képek azért majd mindenkinek tetszenek! Idén ez volt az első nagyobb utunk, de bízom benne hogy majd még lesz alkalmam ilyen klassz kiruccanásokról mesélni nektek!