Az elmúlt hetünk legnagyobb része az őcsényi repülőtáborról szólt, erről szeretnék most kicsit mesélni nektek! Azt már nyilván  sokan tudjátok hogy kb. 2 éve tagja Kari az Őcsényi Repülőklubnak, ahol vitorlázórepülőzést tanul nagy erőkkel. Sajnos a képzés eddig elég döcögősen ment, de idén télen valami megváltozott és hirtelen nagyon felgyorsultak az események. Ebben valószínűleg körejátszik az is hogy sok új tanuló érkezett, így a klub érdemesnek látta belehúzni picit az oktatásba. Először elméletet tanultak a srácok, majd a jó idő beálltával jött a gyakorlati képzés is, és május elején a 10 napos repülőtábor, amin Kari is részt vett. Most, hogy már jobban belelátok a dolgokba, szeretném elmesélni hogy nagyjából hogyan zajlanak a repülőüzemek, mert szerintem sokan nem tudják vagy nem hallottak még ilyenről, viszont baromira érdekes!

A napjaim nagyjából abból álltak hogy reggel Karival elrobogtunk a pékségbe, feltankoltunk ennivalóval, és indultunk is ki a reptérre, mert minden nap 9 órakor kezdődött az üzem. A reptéri napok eléggé hasonlatosak a katonasághoz, mert a 9 óra az 9 óra, a késéseket általában “szankcionálják”, illetve ha valaki reggel megkezdi az üzemet, akkor papírforma szerint kötelező, a gyakorlat szerint illendő az esti bepakolásig kint is maradnia. Én nyilván csak külső szemlélőként voltam jelen, de érdekes volt látni ezt az egészet, a reggeli mozzanatoktól az esti zárásig. Az üzemnap kezdetén eligazítást tartanak a fiúk, ahol mindenki feláll úgymond “tornasorba”, ekkor derül ki hogy ki milyen feladatot kap az adott napra: pl. ki lesz az oktató, a csőrlőkezelő, a zászlós, a repülésvezető, hány tanuló van és hány utaskörre lehet számítani. A feladatok kiosztása után ki kell pakolni a hangárt: kitolni az aznap használandó gépeket, kiállni a fűnyírókkal, az aggregátorral, az autókkal, az összes technikával gyakorlatilag; ellenőrizni kell a start-felszerelést, megtankolni a gépeket, és még sorolhatnám. A tanulóknak ezután van még egy földi előkészítés ahol konkrétan átbeszélik az aznapi feladatokat: ki hol tart a képzésben, mit fog gyakorolni; még jöhet egy kis elméleti tuningolás, aztán gyakorlatilag készen állnak az üzemre. Innen már csak ki kell menni a starta, és indulhat a móka: maga a repülés!

Én általában ezen a ponton elbúcsúztam a reptértől és hazajöttem a kisautóval Szekszárdra. Ez a része a történetnek megérne egy külön misét, ugyanis hónapok óta nem vezettem, pláne nem az új autót, szóval volt para rendesen hogy most egyedül kell hazavezetnem, aztán este meg a Kariért vissza. Szerencsére nagyjából zökkenőmentesek voltak ezek az utak, de azért nyilván bénázgattam is rendesen. Nagyon fura volt újra a volán mögött ülni és egyben egyre felnőttesebbnek érzem magam ettől, hogy már szabadon oda megyek ahova akarok, és egyébként is én uralom ezt a guruló nagy gépet. Szóval, visszatérve az eredeti témára, én innentől otthon tevékenykedtem, főztem, takarítottam, elláttam a napi rutinfeladatokat, teljesen mint a nagyok (ha-ha). Aztán este visszamentem a reptérre Kariért, amikor épp nem az éjszakás műszakomba igyekeztem. Néha apu és a kiskutya is velem tartottak Őcsénybe, és kimentünk egészen a starta, ahol a fiúk még lázasan gyakoroltak. Tök jó volt megint közelről látni a fel- és leszálló gépeket! Igazából a starton is elég kemény meló zajlik, én biztosan nem bírnám, mert reggel 9-től gyakran este 9-ig kint kell lenni a tűző napon, tologatni a baromi nehéz gépet vissza a startig, aztán meg emelgetni, kötelet húzni a zötyögő Audival, és szottyadt szendvicsen meg langyos szódán élni álló nap. Hát, valamit valamiért ugye! Nem hiszem hogy én ezt huzamosan tudnám csinálni, minden elismerésem a srácoké, külső szemlélőként viszont  teljesen poénos a dolog. Én labdáztattam a kutyát végkimerülésig, felpróbáltam egy ejtőernyőt, aminek hihetetlen súlya van, beszélgettem a többiekkel, fotóztam reggeliző gólyát és még a kötelet is visszahúztuk az Audival (ami persze pont akkor akadt meg amikor én is az autóban ültem, de egy nagyobb rántáson és ijedtségen túl semmi bajunk nem lett). Repülni még továbbra sem repültem, viszont sokkal közelebb áll már hozzám ez a világ mint mondjuk akár fél vagy egy évvel ezelőtt is. Korábban nagyon zavart hogy annyi időt elvesz a közös szabadnapjainkból a repülőzés, nem igazán találtam fel magam a reptéren és a sok idegen emberrel sem tudtam mit kezdeni, mert úgy éreztem hogy baromira nem az én világom és nem tudok velük miről beszélgetni. Mostanra már egész jól beleszoktam a környeztebe, szeretek kint lenni a nagy füves placcon, ahol tök nyugis minden, lehet kutyázni, és a társaság felé is sokat nyitottam, már nem csak állok mint egy sült hal, hanem próbálok a többiekkel összehaverkodni. Öröm az ürömben hogy sokan vannak hasonlóan mint én, akik csak kikísérik a párjukat, de valójában laikusok a repüléshez, velük is lehet egy jó kis bandát alkotni és elcsevegni mindenféléről. Azt hiszem egyre jobban élvezem ezt! Sok mindent tudnék még mesélni, az esti zárásnak is van egy feelingje, mikor már mindenki hullafáradt, de még le kell mosni a gépeket, mindent bepakolni, és megtartni az esti eligazítást és adminisztrációt. Utána persze még lehet kicsit csacsogni, és szerintem hamarosan majd közös főzések is lesznek, az egyik betervezett például rögtön 2 hét múlva, amikor elvileg én főzök apával, szóval kíváncsian várom a végeredményt! A lényeg annyi hogy ez is egy érdekes világ, és jó a részesének lenni időnként. Igényel sok alkalmazkodást meg rugalmasságot, de sok szépsége is van, még így a földről nézve is, repülőből gondolom méginkább.

Nektek vannak repülős ismerőseitek? Kipróbáltátok már valaha a repülés bármilyen formáját?

repulotabor2015