Nagyon gyorsan rohan ez a tavasz, mindjárt április végéhez érünk, és kivételesen most elég sok fotót készítettem a napokban, így gondoltam megosztok belőlük itt is egy csokorral. Túl sok hozzáfűznivaló nincsen, mert már majdnem mindent leírtam a Things I Love-ban, de baromi jó nézegetni ezt a sok színt egymás mellett. A virágok kivétel nélkül mind a mi kertünkben nőnek, ott fotóztam őket. A repce-mező pedig Őcsényben a reptér mellett pompázik. Szerencsére pont most mentünk ki szerelni, amikor a legcsodálatosabban nyílnak ezek a virágok. Én negyed órán át csak néztem és néztem, meg fotóztam őket. Bonoról is készült pár cuki felvétel, végre a tavaszi “ruhácskájában” lehet, nagyon jó simogatni mikor ennyire rövid a szőre, szerencsére nem is fázik benne, pedig az esték azért még elég hűvösek. Kari a kakukktojás a képeken, de meg kellett örökítenem este 10-kor lángos-evés közben hogy mennyire brutálisan vörösre sült a képe a repülőtéren. Így jár az aki otthon hagyja a sapkát! Azóta már levedlett, mint egy kígyó, és szerintem többé nem fogja a sapeszt itthon felejteni, tanult az esetből! Remélem tetszenek nektek a képek, szerintem igazi tavaszi hangulatuk van, a sötétvölgyi sétáról is hoztam pár fotót, illetve a szemfülesek észrevehették hogy a házunk is megváltozott kicsikét, ugyanis tavaly ősszel befestettük vanília-sárgára. Nagyon ráfért már, a koszos fehér után most olyan szép lett! Erről egyébként terveztem egy külön bejegyzésben beszámolni, ha teljesen befejezzük a munkákat rajta, akkor ezt is hozom majd. Mindenkinek nagyon szép tavaszt kívánok!

aprilis2015

DSCF1242