A sok kaja, lustulás és fetrengés után ma sikeresen rávettem Karit egy kis csatangolásra! Még ősszel félbehagytuk a szeszárdi ládák felkutatását, mert sok doboz hiányzott meg beteg volt, Szilárd viszont csinált egy ládakarbantartást az év végén, úgyhogy újult erővel vághattunk neki a feladatnak. A végeredmény az lett, hogy egész délután ládáztunk és sikeresen begyűjtöttük a pontokat. Elég enyhe  és kellemes idő volt a kereséshez, Bonocit is magunkkal vittük, aki szokás szerint nagyon élvezte a szaladgálást és igyekezett mindenhol begyűjteni magának pár botot.

Az első állomásunk a Babits emlékház volt, gyerekkoromban jártam itt utoljára a kötelező tárlaton. Habár Szekszárdon kb. minden Babitsról szól, én azt hiszem kitartok az örök kedvencem (Ady Endre) mellett. A múzeumba most nem mentünk be, csak a ládát vadásztuk le a Séd patak mellett. Innen egyenesen a borkúthoz sétáltunk, a kitartó keresés most eredményt is hozott.

A Béla-téren még állt a nagy szekszárdi karácsonyfa, muszáj volt pár fotót készítenem vele. A fa mellett megnéztem magamnak a fából készült betlehemet is, a jászollal, benne szaloncukrokkal. Egyből eszembe jutott anyukám egyik kedvenc története, amire én csak nyomokban emlékszem, de ő mindig előszeretettel meséli. Amikor kislány voltam, Karácsonykor a katolikus templomnál jártunk, anya jött értem az oviba és aztán bevitt a templom belsejébe, megnézni a betlehemet. Állítólag annyira tetszett nekem az egész, hogy megkértem anyát, hadd adjam az ajándékba kapott szaloncukraimat oda a Jézuskának, ezért hát bedobtuk őket a jászolba. Napok múlva a helyi újságban megjelent egy cikk, hogy mennyire sokan meglátogatták a betlehemet a templomban és még ajándékot is vittek valakik. Készült egy fotó is, amin a szaloncukraim még ott voltak a kis Jézus pólyáján. Anya annyira örült ennek, hogy azóta is folyton emlegeti. Biztosan sokszor említettem itt, hogy anyukám mennyire vallásos ember, szóval az ilyen történetek a best of-ok az ő számára.

hazaigeocaching

Visszatérve a ládákhoz: a betlehemezés után végre a Liszt Ferenc tér ládát is megleltük, ami nekem igazi vesszőparipám volt egy ideje. Ez az a doboz ami a munkahelyemtől pár méterre van és még ebédszünetben is ki-kijárkáltam keresni. Most az új rejtekben viszonylag könnyű találat volt, kihúzhatom a listáról! A nap zárásaként még a Hunyadi utcánál és a Nyúl-dombnál keresgéltünk. Utóbbi szintén elég nosztalgikus nekem, mert az iskolából mindig ide hoztak minket játszani és szánkózni. Állati jókat lehetett csúszni a dombról! A helyszín sokban változott, de az én emlékeim megmaradtak! A tekergést végül a Garay sörözőben zártuk egy finom vacsorával. Még négy cache maradt vissza Szekszárdról, és ha végre kitavaszodik, belevethetjük magunkat a Power Trail ládák keresésébe is!