A pénteki ünnepnapot szabadsággal töltöttük, így betervezhettünk egy közös kirándulást Karival, a Tisza után most a Dunához (Bajára). Érdekes volt látni a két folyó közti kontrasztot, azért mégiscsak a Duna ad nekem igazi “itthon vagyok” életérzést.

tisza_duna

Szép őszi hétvégénk volt, és olyan helyein jártunk ismét Bajának, amik eddig előttem ismeretlenek voltak. Kezdésnek a Károly-lépcsőnél nyitottunk, közvetlenul a híd alatt. Sosem láttam még ilyen perspektívából a vizet, és nyilván Kariról is kellett csinálnom egy képet a “lépcsője” alatt. Vicces pillanat volt, ráadásul az emléktáblán az 1921. november 1. dátum állt. Mi pedig 2013. november 1.-én látogatuk meg a helyet egy Károllyal. Ez olyan különleges érzés volt.

Jártunk egy kedves kis templomnál, ahol kecséket zavartunk meg az ebédelésben, és végre nappali fényben is láthattam a Türr emlékművet. Így azért sokkal nagyobb élmény, mellette a kedves kis skanzennel és a szép őszi tájjal meg a Dunával. A mozodonyos emlékmű és egy újabb templom után a bajai nagy bográcsnál zártunk. Őszintén megértem hogy a helyiek büszkék a bajai halászlére, mert tényleg finom!

Késő délután vettük az irányt Bátaszék felé, hogy a családdal közösen kilátogassunk a temetőbe. Ebben az időszakban mindig különösen sokat gondolok Kari apukájára. Főként ara hogy vajon milyen lehetett, és az milyen lett volna ha megismerhetjük egymást?! Ez az élmény azt hiszem örökre hiányozni fog. 🙁