Hétvégén Sárvárra utaztunk a v.legénnyel és anyósommal, wellnesselni kicsit. Nagyon kíváncsian vártam ezt a programot, hiszen hármasban még sosem utaztunk ilyen messzire, és ilyen sok időre közösen. Nagyon érdekelt hogy kiből mit fog kihozni ez a 3 lazulós nap együtt. Kb. 3 óra volt az út oda és vissza is, eléggé lestrapáltak voltunk a végére, jól is esett megérkezni a cuki kis panzióba. Nagyon szép helyen laktunk, egy utcával a fürdő mellett, ismét sikerült jól választanom! Mindennel el voltunk látva bőségesen, nekünk már csak pihenni kellett.

Az első napot a fürdőzésnek szántuk és a terep felmérésének. Nagyon szuper a sárvári fürdő, sok mindenben hasonlít Kehidához. Talán egyedül az örvény medence volt csalódás, mert a sodrása nagyon gyenge volt. Amúgy minden vizet és masszírozót, buzogót kipróbáltunk, áztattuk magunkat, beszélgettünk. Szombat este fedeztük fel hogy a családi medencéket és konkrétan a fürdő felét még addig észre sem vettük, muszáj volt csúszni párat a nyitott csúszdán is! Karival még sakkoztunk is a vízben, egy aranyos bácsitól kaptam az elején taktikai tanácsokat. Nem tudom hogy ennek eredménye volt-e, de végül én nyertem a játszmában!

sarvarfurdo

A második napon a Nádasdy vár felé vettük az irányt. Jó 2-3 órát töltöttünk el bent, körbejártuk a parkot is és megnéztük az aktuális kiállításokat. Volt térkép-tárlat, képgaléria a régi Sárvárról a vár tetejében, korhű ruhák, étkészletek, porcelánok, használati tárgyak és fegyverek, szablyák. Érdekes és szép volt, nekem talán legjobban a vár különböző termei tetszettek a festett falakkal. Annyira aprólékos munka  lehetett megfesteni őket, és különleges hangulatot ad az egész.

A vár után átmentünk a szemben lévő arborétumba. Mi még Karival nem jártunk ilyen helyen, szóval ez is nagyon érdekelt. Azt hiszem tökéletes időt fogtunk ki mert szép környezetben, igazi őszi sétában lehetett részünk. Csodálatosak voltak a fák, a buxusok, a bogyós termések, a sárga, barna, zöld, piros és narancs szín minden árnyalatában pompáztak. Nem győztem fényképezni! A földön mindenhol makkok, gesztenyék, termések. Annyira hangulatos volt, végül az egész arborétumot bejártuk töviről-hegyire! Nagyon élveztem! A kiadós sétálgatások után megérdemeltük a fatányéros vacsit és az esti fürdőzést.

sarvar_var_arboretum

Utolsó napra a csónakázó-tó megnézését tartogattuk. Itt sikerült végre érdemben geoládázni is kicsit, a megtalált ládákból magunkkal vittünk két geocoint. Még sosem hoztunk el ilyeneket korábban, de ezek annyira szépek voltak! Az egyik az Excalibur geocoin és Dániából kelt útjára. Hamarosan visszük tovább egy másik ládába majd. A tó és környéke egyébként nagyon kellemes és nyugodt, csendes hely, vetekszik az arborétummal szerintem. Hazafelé még megálltunk a sárvári kilátónál. Sajnos magát a kilátót már lerombolták, így csak a dombról tudtunk kicsit körbenézni, de így is szép volt a  látvány. Pihentető három nap volt, sok nevetéssel és azt hiszem anyósom is kikapcsolt és feltöltődött picit.

sarvar_csonakazoto