Le vagyok maradva ismét az élmények dokumentálásával. Az a helyzet, hogy új rendszer került a gépemre, és nem mondanám hogy maradéktalanul kiismertük már egymást. Az előző hétvégén sem volt hiányunk érdekes programokban. Pakson járunk, Siller Fesztivál és Német Nemzetiségi Nap volt, amire meghívást kaptunk kézművesként. Csak délutánra kellett menni, egy nagy fesztiválsátorban adtak asztalt, így gyorsan tudtunk ki- és bepakolni, nem is volt fárasztó maga a vásározás. A folyamatos sramli zenétől eltekintve minden tök jó volt, és ha már német nap, akkor söröztünk és kolbászoztunk is! A paksi pincesor valami hihetetlen szép és kedves, nekem eddig ez tetszett a legjobban az összes közül.

sillerfesztival

A délután második fele meglepetés volt, mert teljesen véletlenül összetalálkoztunk Kari új kollégáival, persze egyből be is lettem mutatva. Nekem ezek a szituációk mindig kicsit stresszesek, és több kérdést is felvetnek. Pl. hogy vajon hogy tetszem a társaságnak?! Kedvelnek-e majd?! Én kijövök-e velük?! Szerencsére nagyon fiatalos volt a banda és elég nyitott is, az egyik lánnyal az első perctől tökre megtaláltuk a hangot. Ugyanakkor mindig bujkál bennem ilyenkor egy minimális féltékenység, mert egy már jól összeszokott bandába kell minél jobban beilleszkednem. Én nem ismerem őket, nem tudom a sztorijaikat, és nem is töltök velük sok időt (szinte semmit), Kari viszont már a csoport része, és ilyenkor mindig azt gondolom hogy ezek az új emberek nálam sokkal jobbak/viccesebbek/érdekesebbek/menőbbek.. vagy ilyesmi. Elég nehéz ilyenkor legyőznöm a negatív érzéseimet és egy ponton túl átváltok visszahúzódóba és befordulósba. Ilyenkorra általában már totál elhiszem magamról hogy másokhoz képest teljesen értéktelen vagyok. Próbálom ezt kezelni, és nem tudom hogy a sok siller bor vagy más hatására, de most úgy érzem elég jól ment.

Már-már nevetséges összegért (500 Ft) vettünk pár üveg poharat, amivel aztán annyi bort kóstolhattunk ingyen, amennyit csak akartunk. Ez is biztos hogy sokat oldott a hangulatomon. Természetesen voltak szekszárdi borok is, de mivel ezeket már nagyjából ismerjük, most inkább más pincéktől kóstolgattunk. Hogy a borokról is meséljek: a habzók és a rosék különösen tetszettek, de a Kadarkáktól nem voltam elragadtatva. Ezután a banda még rábeszélt minket egy kollektív pince látogatásra. 100 Ft-ért az összes nyitott pincébe bemehettünk, a gazdák pedig a saját boraikból kínáltak meg minket. Én itt már inkább a fehérborra váltottam és sűrűn kattintgattam a fényképezőt. Annyira szeretek lemenni a pincék mélyére! Bár szekszárdi lányként otthon is rengeteg alkalmam van ilyen helyeken járni, mégis még mindig nagyon különlegesnek és érdekesnek találom az egészet. A pince-járás után végül Kari kollégájának portáján kötöttünk ki, ahol Slambucot főztünk bográcsban. Nekem kicsit más fogalmaim voltak erről az ételről, még sosem kóstoltam és most itt volt a remek alkalom. Amolyan “szegények kajája”, gyakorlatilag krumpli, víz, tészta, szalonna és hagyma kell hozzá. Meg persze a fűszerek. Nagyon finom volt és tényleg jól esett. Este 8 körül bontottuk a kézműves asztalt, ahol apát szégyen-szemre eléggé magára hagytuk a délután folyamán, de szerencsére nem haragudott érte. Anyagilag is jól jöttünk ki az egészből és tényleg egy kellemes délután volt. Most voltunk Paksnak ezen a részén először, de nem bántam meg hogy elmentünk, és közelebbi kapcsolatba kerültünk picit a Sillerekkel!