Az idei Húsvét érdeklődés hiányában majdnem elmaradt. Na jó, ez nem teljesen igaz. Az érdeklődésünk még csak megvolt, időnk már annál kevesebb. Én a 3 napból 2-t végig dolgoztam, így hétfőn maradt igazán alkalmam a Húsvétolásra. Ekkorra a család már minden ügyes-bajos dologgal és előkészülettel megvolt. Gyakorlatilag nekem már csak enni kellett a finomságokat. Túlzás nélkül mindenhol tele kajáltuk magunkat. Csak hogy pár főbb vonulatot említsek: füstölt-főtt csülök, tojás, szilvás és túrós bukta, krumpli saláta, töltött csirke (2X), csokitorta, krémes, ragu leves, sport szelet, bécsi szelet. A teljesség igénye nélkül. Meg is locsoltak a fiúk, így van esélyem rá hogy nem fogok elhervadni. A hétfői napot nagyjából Bátaszéken töltöttük. Végre kijutottunk a geoládánkhoz, karbantartásra. Nagy meglepetésemre tök jól viselte a láda és a rejtek az idei telet, semmi beázás vagy amortizáció. Vittem bele ismét ékszereket is, és kicsit frissítettük a láda tartalmát. A rejtésünk első pontjánál találtam egy geoládát, amiről senki nem tud semmit. A valóságban létezik, papíron pedig fogalmunk sincs. Semmi jelölés nincs rajta, csak egy logbook van benne, ami alapján német ládának gondoljuk. A .com-on és a .de-n sem szerepel. Rejtély! Hazafele beugrottunk a GCSARK ládához, ahol Szilárd hagyott nekünk meglepetést. Elkészültek ugyanis az Alisca Cacher Club autós mágnesek! Tök jópofák, nekem nagyon bejön. Egyből kipróbáltuk Decsről hazafele, nem estek le a kocsiról. Reklámnak is nagyon helyes szerintem, fent fognak figyelni a kisautón, majd alkalomadtán. a GCSARK-nál újabb meglepetés ért. A régi ládát kicserélték egy újra, ami már igen időszerű volt, de az út mellett, egy beton kocka tövében, még egy rejtélyes ládát találtam, amin szintén semmi jelölés nem szerepelt. Utólag kiderült hogy ez az Ete-emlékmű .com-os ládája. Többet kellett volna hétfőn utaznunk, mert nagyon elememben voltam, már ami a megtalálásokat illeti. Kellemes nap volt, nekem idén ennyi fért az ünnepbe, de nem panaszkodom, tök jól éreztük magunkat a szabadban. Kicsit a fagyos “tél” is engedett:

husvet2013m