Szombaton végre kimozdultunk kicsit kirándulni! Érzem, hogy egyre rosszabb hatással van rám a folyamatos bezártság és itthon ülés, a munkában is már feszült voltam, a héten konkrétan  összeszólalkoztam a hídmérnökkel. Nem tudok magamnak parancsolni, ha valakit nem szeretek, képtelen vagyok visszafojtani az érzéseim, hisztizek, és ha még együtt is kell működnünk… Bah! Katasztrófa! Érzem magamon hogy hárpiásodok!!! Szóval, a lényeg, hogy mini-kirándulással kúráltam ki magam a hárpia üzemmódból, ezúttal Leányvárra mentünk. Pont kapóra jött a nemrég megjelent friss geoláda. Már múlt héten is megkereshettük volna, ha nem dönt le teljesen engem a betegség. Először a ládát kutattuk fel a dombon, aztán mentünk le a környéken sétálni egyet. Hideg és csípős idő volt, a kocsiban meg nem volt fűtés, mégis az egész kirándulás nagyon jól esett. Leányvár igazából egy kis pince-falu, leginkább Bölcskére és Györkönyre emlékeztet, talán még ezeknél is elhagyatottabb. Világvége feeling, és a pincék közül sok már az enyészet útjára lépett: eladó sorba került, vagy bomladozik. Szomorú ezt látni, és egyben szép is. És aggasztó. Vajon rendbe teszi őket valaha, valaki?! Vagy egy idő után teljesen eltűnnek a föld színéről..

 

Szeretem ezeket a nyugalmas és kicsit szomorú helyeket. Olyan szépek, mintha sok mindent tudnának mesélni, hogy régen mi volt és hogy volt. Én szívesen meghallgatnám!