Hazaértem a Balcsiról, ahol 3 klassz napot töltöttem el. Első nap Ágival indultunk útnak, megálltunk Tamásiban a mérnökségünkön, örökbefogadtunk egy virágot (Csabikát), ebédre érkeztünk a szállónkba, majd ezután kb. konferencia konferenciát ért számunkra. Kevés volt a szabadidőm, reggeltől délutánig szakmai előadásokon ültem. A szünetekben persze egyből mentem a szálló kertjének végébe, ki, a partra, csak néztem azt a hatalmas vizet. Annyira megnyugtató és olyan szép volt! A hullámok, a csobogás, kellemesen sütött a nap is. Imádtam! A v.legény este csatlakozott hozzám némi pihenésre és wellnessre, a napnyugtákat mindig együtt néztük. Vacsi után nagyokat sétáltunk a kikötőben, ami a kedvenc balatoni helyeim egyike, totál magával ragadó. Félig megtanítottam pingpongozni a férfimet, hát, nem volt egyszerű. Mondjuk úgy: van a technikáján még mit csiszolni. Amúgy minden nap totál degeszre ettük magunkat, és persze sok érdekes dolgot hallottam és szakmáztunk a kollégákkal. Lesz egy képzésünk, aminek a végén majd vizsgát kell mindenkinek tenni, így minősített, okleveles útvonalengedélyező leszek. Elvileg. De addig még azért fog némi víz lefolyni a Dunán. Összesítve a három napot, nagyon jó volt és mindig annyira sajnálom otthagyni a Balatont. Júliusban folyt köv. de akkor szigorúan nyaralás céljából!

Az utolsó napon, persze, nem egyből hazafele vettük az irányt, hanem ebéd után még elmentünk ládázgatni. Elsőként Ságvárra, ahol -bevallom őszintén – totál kipurcantam a túrától. Eltunyultam a télen, és most elég brutál dzsungelharcos “hegymenetet” nyomtunk a Ságvári dombok tetejére. Meleg is volt, izzadtam, küzdöttem, picit nyűgös is voltam már az elején, a végén meg persze mégjobban. Azért nyilván felértem a dombtetőre, megharcoltam magammal, mint mindig. De kockás vörösre sült a mellem, és kivoltam teljesen. A látványért viszont megérte. A Lyukas-domb valami eszméletlen érdekes. “Állítólag a volt szőlősgazdák készítették a dombba a lyukat, hogy ne kelljen minden alkalommal körbemenni a hegyen. Kivájtak maguknak egy alagutat, amelyen anno szekérrel könnyedén át tudtak hajtani. Mára a lyukon kiegyenesedve épp át lehet férni.” Mi is átmentünk rajta, többször is! Ezután megnéztük a közeli amatőr rádiós versenyállomást. Ez a v.legénynek volt igazán érdekes, én itt már csak innivalóra és egyenes aszfaltozott útra vágytam!

A következő állomásaink már Tamásiban voltak. Az egyik a halastónál, amiről sok minden újdonságot nem lehet elmondani. Tényleg “csak” egy halastó, sok-sok rengeteg horgásztanyával a parton. Elég érdekes kis “várost” alakítottak maguknak ki a horgászok. Ezután Tamási központját is bejártuk egy multi-láda miatt. Egy cukrászdában isteni Bounty-szeletet ettem, finom lattéval kísérve, a v.legény fagyizott, és találtunk egy édes beagle-t, aki a cukrászda előtt pihengetett. Nem tudom hogy kóbor volt-e vagy csak kiszökött valahonnan, de totál nyugisan lézengett, és a sütim felét elkunyerálta. Voltunk még  a híres termál fürdőnél, láttam fácánokat vacsorázni, és utolsó pontként jártunk a vadasparknál, ami az egyik legjobb volt az egészben. Mivel totál kifáradtam a kiadós sétától, innen már csak haza indultunk, lesülve és kitikkadva. Konklúzió: az idei túrázgatós szezonra még gyúrnom kell fizikailag! 😀