Imádom a Karácsonyt, de szó ami a szó a napokban már besokalltam, kicsit. Nagyon. Feszült a család, ami őszintén szólva nem is csoda. Nem akartam idén már rossz dolgokat írni a blogba, de sajnos muszáj. Sokáig gondolkodtam, hogy egyáltalán megemlítsem-e itt, de úgy döntöttem hogy a rossz dolgok elől sem dughatjuk homokba a fejünket. Apának a héten volt az MRI vizsgálata, ahol átvilágították az egész testét, az előzmények ismeretében. Azt figyelték, hogy a daganata áttétes-e más szervekre, területekre. Sajnos kimutatták hogy több csontját megtámadta a kór, így a helyzet sokkal rosszabb annál, mint amire számítottunk. Teljesen odavan mindenki, és valahogy nem tudok örülni az ünnepnek, mikor a saját apukám gyógyszert kér tőlem karácsonyi ajándék gyanánt. Bizakodók vagyunk és optimisták, és az egész súlyosságához mérten jól viseljük. Apa is nagyon pozitív, fájdalmai hála égnek nincsenek, és mindent megtesz a gyógyulásért, de időnként mindenkiből érezhetően kibukik a félelem, az aggódás, és a stressz. Nálam naponta többször eltörik a mécses, de próbálom senki előtt sem mutatni. Hát ilyen légkörben várjuk idén a Karácsonyt és azt hiszem érthető, hogy most számomra ez az egész nem az igazi. Néha rámjönnek apróbb idegrohamok, pl. mikor hajnali 1-kor még a Tescoban kerestünk karácsonyi meglepiket, és valahogy a nem létező tököm tele lett az egész ünneppel. Ha lehetne kérni ajándékot, egyet kérnék… hogy ne legyen beteg az apukám! 🙁