Most már elégedett vagyok! Mármint a téllel. Egyrészt mert nem kell idén már dolgoznom, másrészt mert ma gyönyörű, csodálatos hóesésre ébredtem. Hatalmas, kövért pelyhekben szállingózott, és ezt imádom nézni a reggeli forró kávém mellől, pizsamában. A kutyák is imádták ám, később, mikor kimentünk játszani. Falják a hógolyót, ugatnak, ugrálnak, öröm nézni, komolyan. A hólapátolás aktív résztvevői ők is. Én meg szeretem, hogy olyan téli csend van, és a lábam alatt ropogó friss hó. Kell idén is egy utód Edének, az óriás hóemberünknek.  Persze, bent a lakásban is már igyekszünk az ünnepre hangolódni. Én kitakarítottam mindenütt és teleraktam a szobát cuki égősorokkal, hogy legyen meg a hangulat. Délután megsütöttük az évi rendes mézeskalács adagot anyával, mennyei illatok szálltak. Az újonnan próbált tésztát nem jellemezném, voltak cifra gondolataink, mikor századszor szakadt szét a kezünk alatt, apró darabokra. Sikerült egy Praktika újságból receptet választani, valami okleveles erdélyi mézeskalács gyártó ajánlásával. Megüzenném neki, hogy hova dugja a receptjét és oklevelét!!! De a fontos az egészben hogy kész lettünk, meglepően gyorsan, és új cukormázzal is dolgoztunk. Megy ez már nekünk nagyon! Ajándékokat nyilván még senkinek nem vettem, és pár ékszer rendeléssel és befizetendő csekkel is csúszok, de pont lesz*rom, mert annyira szép ez a tél idén: