Nora Robertstől ez volt az első könyv, amit olvastam. Olyan sokat hallottam már róla, de eddig sosem vettem kézbe a könyveit, pedig “szeretem” a romantikusakat. Legalábbis néha. A mamám nagyon sokat olvas tőle, úgyhogy kipróbáltam, gondoltam akkor hátha nekem is bejön.  Nem okozott csalódást, tetszett a történet maga. A könyv egy fiatal lányról, Laineről szól, aki egy kisvárosba menekül a zűrös múltja elől és ott nyit egy pici antikvitást. Egyik nap aztán összetalálkozik egy régi rokonnal, és onnantól bonyolult események sora követi egymást. Megjelenik egy helyes nyomozó pasas is, aki persze még jobban összekuszálja a szálakat, és igen nagy összegű pénzek után folyik a nyomozás.

Van benne izgalom, emberrablás, meg romantika is rendesen. Az emberrablás résztől eltekintve, ami nekem kicsit bagatell volt, az első része a könyvnek nagyon tetszett. Ja, mert azt is meg kell említeni, hogy ez a regény két részből áll, és a kettő különálló rész  azért természetesen majd idővel összekapcsolódik. Bevallom töredelmesen, hogy én a második részt már nem olvastam végig. Egyből egy elég durva gyilkossággal indul, és valahogy akkor nem voltam olyan hangulatban, hogy ilyesmikről olvassak. Úgyhogy félretettem. Azért nem kizárt,  hogy egyszer valamikor majd még be fogom fejezni.

emlekek_boltja