Munka

DoRcY onto Magán, Munka, MyLife
Kedy Sajnos nagyon igaz az adósság. Nekem is muszáj volt felvennem A-hitelt, mert a szoctámból és Bursából nem telt kajára is, bérletre is, hazajegyekre is, kollégium mellett sem. Mást meg nem kaptam, mert nem volt honnan, miből. Sajnos most meg hiába van fizetésem, a hitelt nem tudom még visszafizetni. Annyira utálom ezt, és nem hogy javulna a helyzet, egyre csak romlik.
DoRcY Igen ez mind igaz. Sajnos akkor sehogyan másképp nem tudtam volna megoldani az életemet, muszáj volt felvennem. Úgymond nem luxuscikkekre szórtam el, hanem az utolsó két félévemet ebből finanszíroztam a suliban, hogy ott tudjak lenni, lakni, tanulni, élni. De most jó érzés hogy nincs többé ez a teher. A szomorú az hogy a fiatalok már kapásból adóssággal kell az életbe induljanak, ha nincsenek olyan szerencsések, hogy valaki őket hátulról támogatni tudja :(
Kedy Én nem vettem fel (más hitelem van :S), persze elkelt volna a pénz akkor is, mert így keserves volt az a 3 egyetemi évem. De most már örülök, hogy akkor okosabb voltam :) Legalább ez már lezárult neked is, többet nem kell vele foglalkoznod és a következő hónaptól már szabadabban élhetsz és költekezhetsz :)
DoRcY onto Dühöngő, Magán, Munka, MyLife
<3 my job
DoRcY onto Munka, MyLife, Utazás
Bolond Október
Bolond Október
DoRcY onto Magán, Munka, MyLife, Utazás
DoRcY Külön, önmagában nem fotóztam a kabit, de lesz majd biztos olyan kép amin épp hordom :)
Tisss Hú, a kabáttal kíváncsivá tettél :)
Tünde Juj, nagyon szép lehet mindkét kabi :) Imádom a pirosat meg a kockás ruhákat :) Én évek óta egy szürke kockásat hordok, melynek műszőrme van a gallérján és imádom :)
Intenzív ősz
Intenzív ősz
DoRcY onto Magán, Munka, MyLife
pipacs Még jó hogy leírod! :D Sok sikert a párodnak! :)
Smooth criminal
Smooth criminal
DoRcY onto Munka, MyLife
DoRcY Határozottan be kéne tiltatni... De lehet az is megoldás lenne, ha mi félősek egész egyszerűen nem néznék :)
Snoopy Mindenki ID-t néz? :) Én este mikor pisilni megyek ki szoktam félni a szellemektől.....:) Szerintem egyértelműen kijelenthetjük, hogy a csatorna egészségkárosító mert éveket vesz el az ember életéből azzal, hogy halálra rémülsz. :)
DoRcY Hát igazából az a ciki, hogy konkrétan a porta szolgálat is én lennék. Ill. mi... :D :D Így azért elég gáz, és nyilván az MK nem tehet arról hogy én ennyire fosi vagyok. Szerdán megyek legközelebb s most imádkozom hogy addigra felejtsem el mindezt ALAPOSAN... vagy leginkább VÉGLEG!!!! Ilyen árnyaktól amúgy már én is ijedtem meg, konkrétan szintén a melóhelyen kinn lóg egy magyar zászló, amit ha a szél lenget, s megfeledkezel róla hogy ott van, igen ijesztő tud lenni :)
F*ckin Batman
F*ckin Batman
DoRcY onto Munka, MyLife
DoRcY Egyébként olyan cuki fejük van meg lapos és puha a kis testük. Régen volt egy ismerősömnek és meg is fogtam, de mostanra valahogy átértékelődött bennem ... :)
Kedy Élőben közelről még nem láttam denevért, de biztos szintén idegbajt kaptam volna, ha egyedül vagyok, az meg a közelemben ki tudja merre repül és zajt csap.
DoRcY Most jöttem rá - hogy testközelbe kerültünk - hogy én is félek tőlük :D
Holiday begins
Holiday begins
DoRcY onto Munka, MyLife
Zajlik
Zajlik
DoRcY onto BoNo, Munka, MyLife, Utazás

Top